2011. október 2. és 2012. július 31. között a MRE ÖDE önkénteseként vettem részt a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány szociális gyermekprogramjaiban: a tanév ideje alatt egy kolozsvári általános iskolában tartottunk napközis foglalkozásokat alsós gyermekeknek; a nyári szünidőben pedig egy hónapot voltam segítő az Alapítvány által működtetett mérai gyermekprogramban.
A programban résztvevő kolozsvári gyerekekkel való mindennapi tevékenységünk a tanítást követően kezdődött. Az idő nagy részében segítettünk a házi feladatok elkészítésében, majd szabadtéri és benti játékokkal folytattuk a délutánt. A gyerekek nagy része rosszul működő, illetve szociálisan rászorult családból érkezett a programba, mivel a szülőknek nem volt lehetőségük az iskolában folyó, de fizetős napközi költségeinek fedezésére. Másfelől a legtöbb gyermeknél felmerültek olyan viselkedési és magatartásbeli problémák, melyek nyilvánvalóan a családból eredeztethetőek, s amelyekre a programvezető szociális munkásként tudatosan odafigyelt. Így a család számára további segítséget és iránymutatást nyújtott.
Fontosak és egyben megdöbbentőek voltak számomra a családlátogatások, amelyek alkalmával mi magunk is nagyobb rálátást kaptunk a gyerekek hátterére, ez segített bennünket abban, hogy jobban megértsük és megfelelő módon tudjuk kezelni őket. A mindennapi tevékenységen túl egy-egy alkalommal szerveztünk a csoportnak városnéző túrát, színház-és kiállítás látogatást is.
A gyerekekkel való foglalkozás nem volt könnyű. A nehézséget az elején az jelentette, hogy nem voltak számukra egyértelműek a határok a napközis foglalkozás menetét illetően. Az elején nehezen ment az egymásra hangolódás az önkéntes társaimmal is, de úgy gondolom, hogy a második félévtől egy jól működő csapat állt össze, és a gyerekeknek több odafigyelést tudtunk adni. A legragaszkodóbb gyerekektől ugyanakkor a tanév során többször kaptunk a munkánkat megerősítő pozitív visszajelzést, szeretetüket pedig naponta megtapasztalhattuk. Személyen sokat jelentett nekem, hogy a tanév végén az az anyuka, akinek a fia talán a számunkra legproblémásabb volt a csoportból, elmesélte, hogy a fiának mennyire sokat jelentett, hogy egyénileg is foglalkoztam vele.
Nagyon sok közös élmény kapcsol össze önkéntes társaimmal, a kirándulásokon, az önkénteseknek az Alapítvány vagy EVS által szervezett programokon, közös főzések és kulturális estek alkalmával egyre jobban megismertük egymást és a nyelvi akadályok sem jelentettek a végén már problémát.
Öt év elteltével is mondhatom, hogy fontos és meghatározó volt, és marad számomra ez a tíz hónap. Jó érzés volt a tudat, hogy hasznos és tevékeny lehetek. Elkezdtem megtanulni, hogyan kell kijelölni a határaimat és kiállni a véleményem és a számomra fontos dolgok mellett. Megtanultam csapatban dolgozni. Úgy érzem, hogy nyitottabb és elfogadóbb lettem, és megtapasztaltam, hogy a nyelvi és kulturális akadályok sokszor nem is képeznek olyan magas falakat, mint ahogyan azt korábban gondoltam. Bátrabban állok a feladatok elé, hiszen kipróbálhattam magam, s ezt egy számomra szakmailag is fontos területen tehettem meg.
