Az önkéntességről a ráckeresztúri drogmisszióban hallottam. Eldöntöttem, hogy önkéntes leszek, de akkor még nem tudtam, hogy az életemet meghatározó utazás lesz! Kárpátalján, Nagydobronyban voltam önkéntes 2008-ban. Nagydobrony a legnagyobb magyarlakta falu, konzervatív értékrenddel, erős egyházi befolyással és közvetlen emberekkel, ahol a tehenek és az autók egy úton járnak.

Pesti gyerek létemre hamar megszoktam a vidéki életet, minden egyszerűségével és szépségével együtt. A szolgálatomat cigány gyerekek között töltöttem, a táborban, ahol ők éltek. Főként gyerekekkel, de a szüleikkel is kapcsolatot tartottam és egy idő után már a táborokban is szolgáltam, két másik önkéntessel együtt. Több mint két évet töltöttem itt el, ami meghatározza a mai napig az életemet. Olyan spirituális élmények és hatások értek, amiből a mai napig táplálkozom. Nagyon egyszerűen, de nagyon tisztán szólt Isten igéje, nagyon sok csodát és áldást tapasztaltam meg. Ott értettem meg, hogy akkor van rajtam a legnagyobb áldás, ha az én életemet félre tudom tenni és teljesen Istenre bízom magam, nem foglalkozva a világ zajával. Mikor hazautaztam, az út 4-5 óra volt, de azt éreztem, hogy egy lelki sivatagba érkezem vissza. Sokat kaptam itt lelkileg, Istennel való kapcsolatomban, itt születtem ujjá. Ezen kívül megláttam azt, hogy nagyon szegény körülmények között élő emberek is lehetnek nagyon gazdagok és áldottak. A gyerekektől is sokat kaptam, és azt gondolom, hogy én is adtam nekik örömöket, élményeket. Építettünk játszóteret, ami a mai napig megvan. Örömmel gondolok vissza erre a két évre, amit itt töltöttem és hálás vagyok Istennek és az irodának, hogy segítettek mindenben.

Az önkéntességet tovább folytattam Németországban, azon belül Berlinben. Itt a berlini misszióban dolgoztam hajléktalanokkal. Főként kulturálisan fejlődtem, és elég nagy utazás volt Kárpátalja után, amit nem kilóméterben kell mérni. Sokszínű emberek, akik különböző vallásúak, különböző értékrendszerrel. Multikulturális társadalom, ahol alkalmazkodni kellett egymáshoz és nem elítélni, hanem megismerni egymást. A különbségek értéket jelentenek és nem szakadékot egymás között. A legfontosabb tanulási élményem az, hogyha valamit nem ismerek, eltér az én gondolkodásomtól, kultúrámtól, hitemtől, az nem feltétlenük rossz. Az élet nem fekete vagy fehér. Kárpátalján inkább spirituálisan fejlődtem, Berlinben meg inkább kulturálisan: érzékenyebb lettem, sokkal sokszínűbben látom azóta a világot. Az interkulturális tanuláson kívül nyelvet is tanultam, és sok kapcsolatot szereztem, vannak olyanok is, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Azt gondolom ezek a tapasztalatok és élmények hozzájárultak a személyiségem fejlődéséhez, önmagam megismeréséhez és a világról alkotott képemhez. Mindenkinek javaslom, hogy menjen el önkéntesnek, mert ott nemcsak ad az ember, hanem rengeteg dolgot kap. Felejthetetlen élmények és emlékek sokaságát viszi magával, ami nagy hatással van az életére és döntéseire nézve. Az életem legmeghatározóbb és legcsodálatosabb pillanatait köszönhetem ezeknek az éveknek. Remélem, hogy sok fiatal megélhet hasonló tapasztalatokat.