Kereken 10 esztendeje annak, hogy büszkén világgá kiálthattam: ÖDÉ-s vagyok!

2007 szeptemberében kezdtem meg Európai Önkéntes Szolgálatomat Amszterdamban, a Mission House–ban. Népmesékre jellemző módon, szájról–szájra jutott el hozzám a hír, Szabó Feri barátomtól, aki vallástanár szakos csoporttársam volt: ki lehet menni Hollandiába egy évre önkénteskedni. Sikerült úgy elültetnie a bogarat a fülemben, hogy azóta is benne maradt és az évek folyamán már én tettem hasonlóképpen másokkal.

Már a kiválasztó hétvégén sikerült új barátokra lelnem, akik azóta régi barátok lettek. Itt ragadt rám a Plébános becenév is, mely ÖDÉ-s védjegyemmé vált.

„Adj egy évet az Úrnak!” – szólított meg a felhívás. Adtam és többet kaptam, mint amennyit adtam: beszélgetéseket, ölelést, mosolyt, tapasztalatot, tudást és barátokat. A Mission House–ban nyolcad magammal laktam együtt: négy brit, két német és egy holland fiatal lakótársaként. Távol a családomtól és a barátaimtól, ők lettek egy évre az új családom.

A szolgálat keretében a Protestáns Diakónia szociális projektjei közül választhattunk, majd végezhettünk önkéntes munkát a legkülönbözőbb területeken, különleges helyzetekben: a tengerészek között végzett missziótól kezdve, a fiatalok átmeneti otthonán át, a szellemi fogyatékosok, vagy a külvárosban élő bevándorlók gyerekei között. Lehetőség volt szolgálni hajléktalanok és a kábítószerfüggők között is. Amszterdamnak és a holland társadalomnak egy olyan arcát láthattam meg, amelyet nemhogy a turisták, de még a hollandok közül sem sokan ismernek. A szolgálatom alatt olyan emberekkel kerültem személyes kapcsolatba, akik nehéz sorsuk miatt a társadalom peremén éltek, és akikkel azt megelőzően nem, vagy alig volt kapcsolatom. Örömteli érzés volt megtapasztalni, hogy az Úr olyan területen is tud használni, amit korábban nem is gondoltam volna. Akiktől korábban tartottam vagy féltem, előítéleteim voltak velük szemben, vagy nem is tudtam róluk, azok a mindennapjaim részévé váltak. Példaként említhetem a filippínó tengerészt, a holland drogost, a suriname-i leányanyát, vagy éppen a marokkói gyereket. Megtapasztaltam, hogy milyen köztük lenni, velük lenni, segíteni őket, ugyanakkor hagyni, hogy ők maguk is tegyenek fejlődésük, vagy éppen talpra állásuk érdekében.

Régi nagy álmaim és vágyaim közül több is beteljesült az év folyamán: megtanultam hollandul, voltam egy Ajax meccsen és vezettem vízi járgányokat is.

A történetem akkor kerek, ha hozzáteszem: még az öcsémet is sikerült rávennem, hogy az ÖDÉ-n keresztül, szintén Hollandiában legyen önkéntes. Így lett számomra az ÖDE baráti ügy mellett családi üggyé.