Az ismeretlen, nem Isten háta mögötti hely

Egy nagyon áldott évről szeretnék pár mondatban beszámolni, mely gyökeresen mássá tette az életemet.

Kilépve egy református gimnáziumból, az érettségit követően nagy lépésre vállalkoztam. Kimenni egy más nyelvű országba, ismeretlen helyre, ismeretlen emberek közé. A készülődés közepette azonban mégis éreztem, hogy az ismeretlen nem egy „Isten háta mögötti hely” lesz, hanem gondos szeretettel átgondolt és kiválasztott közösség. És ez valóban így is történt. Idősek otthonába kerültem Németországba, Frankfurt am Main közelébe. Egyik otthonomnak tartom a mai napig is ezt a helyet. Egy csodálatos szeretetközösség tartja fenn ezt a helyet és ez a szeretet hatja át a lakókkal való foglalkozást is. És is ebbe a szolgálatba kapcsolódtam be egy éven át.

Az idősek szabadidejének egyéni és csoportos eltöltését terveztem meg mentorom segítségével. Amekkora szeretettel válaszoltak minden egyes szeretetteljes szóra, mosolyra, arra ma sem találok szavakat. A velük való szolgálatban sokat tanultam magamról és rengeteget fejlődtem személyiségemben is.  Visszahúzódó félénkségemből kinyíltam és magabiztosabban, bátrabban néztem magamra és az életemre.

Emellett a hatalmas ajándék mellett rengeteg személyes barátot gyűjtöttem. Immár 4 éve volt, mégis a legtöbbükkel mai napig is kapcsolatban vagyok.  Egy erdélyi lánnyal voltam egy szolgálati helyen, akivel életre szóló barátságot kötöttünk. Kaptam ott egy pótnagymamát is, akinek a támogatása, barátsága nélkül kevesebb örömöm lett volna abban az évben. Éneklési szeretetemet egy gyülekezeti kórusban folytathattam az itthon eltöltött kórusévek után.

Egy kerek év volt ez, tele örömmel, megélt csodákkal, néha bánattal is. Mindenért, beleértve ezt a csodás évet is, Istennek legyen hála.