Ha önkéntes vagy, az egyetlen stabil feladatköröd a segítségnyújtás. Ez az időszak nem arról szól, hogy Te mit terveztél, Te miben akarsz fejlődni, hogy Te mihez értesz és miben vagy tehetséges, hogy Te milyen munkára számítottál…
Nincs TE! Ők vannak. Hála Istennek.
Talán végre elkezdek nem magam körül forogni, s elkezdem meghallani, hogy mire kérnek, és mire van szükség igazából (hajlamos vagyok előtérbe helyezni, amire szerintem szükség van).
Egész életemben halmoztam magam elé a kihívásokat, és újabb meg újabb célokat tűztem ki, mert úgy hittem, ez tart életben: az előrejutás, meg hogy végső soron akkor milyen király ember lesz majd belőlem a tapasztalatokkal, és elért sikerekkel. Persze mindezt olyan munkákban kerestem, amivel másoknak segíthettem. Így esett, hogy nagyon önzetlennek hitettem és hittem magam a lehető legegoistább módon. Szívesen segítek. Még szívesebben, ha igazán nagy, rám szabott kihívás, más nem is végzi úgy mint én, s akkor már végképp nélkülözhetetlennek érezhetem magam.
Most akaratomon kívül is változott a helyzet: abszolút pótolható vagyok, küszködök és nem brillírozok a segítségnyújtás közben, és egész jól oda tudok figyelni arra is, hogy mások hogyan látják a dolgokat, mások mire kérnének.
Szóval szőnyeget fonok, babát etetek meg fürdetek, takarítok, festek, társaság vagyok, ruhákat válogatok, pakolok. Időközben meg rájövök, hogy mennyivel nemesebb is az a munka, ami után az ember nem veregeti meg a saját vállát.
Persze nem akarok álszent lenni, bármennyit adok, úgyis én kapok többet: a helyiektől. Verhetetlenek. Amikor a fiatal anyuka sokadjára sem tudja megfordítani a szép vékony, magyar palacsintát, én veszettül jól szórakozom.
A kismedencében való lubickoltatást éppúgy élvezem, mint a kis mazsolák, és végre hasznát vehetem a sok éves felkészítésnek a nővéremtől, hogy ha takarítasz, csak a falat nem mosod le (de azt is áttörlöd szárazzal), s közben még azt is megtapasztalhatom, hogy az embernek a fülcimpája is verejtékezhet….
Szóval még így is én nyerek többet, meg Joey egyébként is megmondta, hogy önzetlen jó cselekedet nem létezik.
Csak szerettem volna elmondani neked, hogy ez az eljöttem a világ végére…
Sokkal jobban tisztellek Téged azért, mert otthon (legyen az számodra Magyarország, Ukrajna, Argentína, Románia, Szlovákia…), ahol igazán szükség van Rád, naponta elképesztő, hétköznapi és mégsem hétköznapi dolgokat csinálsz mindennemű felhajtás nélkül. Hát visszaveszek az arcomból, és megemelem a kalapomat előtted.
Mert önkéntesnek lenni ezt is jelenti.
Sárközi Andrea Argentínában önkéntes Chambia/Change projekt keretében. A projektről az alábbi oldalon olvashattok többet:
