2018 szeptember 3-án kezdtük egy éves önkéntes szolgálatunkat Belgiumban. Mindketten szerettünk volna világot látni és nyelvet tanulni. Jegyespárként vágtunk neki az útnak.
Szeptemberben szállt fel a repülőgépünk Budapestről. Imolának ez volt az első repülési élménye. Charleroi-ban a gépről leszállva két reptéri dolgozó francia beszélgetését hallva kellett rádöbbenünk, hogy bizony megérkeztünk. Akkor még egyikőnk sem beszélt franciául.
Az első három napot szemináriumon töltöttük. Körülbelül 15-en jöttünk önkéntesnek Belgiumba, különböző európai országokból.
A szolgálatunkat a Neufvilles-ben található 500 lelket számláló fogyatékos otthonban kezdtük el. Az otthon rendkívül komplex, számtalan épületből áll. A fogyatékos emberek számára lehetővé teszi, hogy teljes életet éljenek.
Az első hónapokban foglalkoztató műhelyekben dolgoztunk ahol a lakók különböző munkákat végeznek. Imola egy olyan munkahelybe került ahol csomagolnak, ruhákat varrnak, pólókra mintákat nyomnak. Én pedig egy kertészetbe kerültem, ahol növénytermesztéssel foglalkoznak.
Január óta a bentlakók otthonaiban is dolgozunk és az esti feladatok (fürdetés, vacsorakészítés, fogmosás) elvégzésében segédkezünk. Itt belsőségesebb kapcsolatban vagyunk a fogyatékosokkal. A szolgálatunk elején vegyes érzelmeink voltak velük kapcsolatban. A túlzott közvetlenségük, gátlástalanságuk vagy másságuk szokatlan volt számunkra. Mára ez teljesen megváltozott. Barátokra leltünk bennük. Másságukat sikerült elfogadnunk. Ez teszi őket különlegessé.
Mint ahogy már említettük nulla nyelvtudással érkeztünk Belgiumba. A jó napot és a köszönömön kifejezéseken kívül nem ismertünk mást. Emiatt az első pár hónap rettenetesen fárasztó és frusztráló volt. A hetek múlásával azonban egyre jobban belejöttünk a nyelv használatába. Az otthon hetente egy nyelvórát biztosít a számunkra. Ezen kívül online forrásokból, tv-ből, képregényekből és a mindennapi élet adta szituációkból tanulunk.
Belgium híres finom söreiről, csokoládéjáról, gofrijáról (waffel) és sült krumplijáról (fritt). Az említett finomságokat mi is megkóstoltuk. Méltóak a hírnevükre.
Néhány dologhoz azért nehéz volt hozzászokni. Belgiumban az általános köszönési forma, egy puszi az arc bal oldalára. Kicsit mulatságos látvány, amikor két férfi szelíden megközelíti a másik orcáját majd egy tökéletesen időzített pillanatban, egyszeri cuppanással adnak jelet a másik iránti tiszteletről és szeretetről. Fontos tudni, hogy az elcsattanó puszinak nem a másik arcán, hanem a levegőben kell landolnia. A fogyatékosoknak sajátos elképzelésük van a helyes kivitelezésről.
Eddigi tapasztalatainkat összegezve, egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk. Kíváncsian várjuk mi vár még ránk a hátra lévő 5 hónapban.
Ádám és Imola
