„Aki egyszer önkéntes lesz, az örökké az is marad” – Buda Áron

 

A Skóciában töltött diakóniai év nagyon meghatározó volt az én életemben, ahogy ez a lelki utazás a legtöbb esetben másoknak is az. Ha most visszagondolok az akkori önmagamra, akkor látni lehet a kardinális változást. Ahogy a mondás is tartja: „fiatal voltam és bohó”. Valójában így is össze lehetne foglalni AZ ÉV előtti önmagam. Emlékszem, hogy amint megkaptam a levelet arról, hogy felvételt nyertem az évre, rohantam át nagyszüleimhez a másik utcába, útközben még a volt osztályfőnökömnek is elmeséltem a nagy hírt.

Bevallom őszintén, hogy angolul nem nagyon beszéltem ekkor, és a szolgálati hely leírását sem értettem kristálytisztán, de bíztam Isten útvezetésében. Az első hónap teljesen úgy telt, ahogy itthon a felkészítőn elmondták. Minden szuper volt. Ezt követően „menetrendszerűen” jött a mélypont, amikor úgy éreztem, hogy nincsenek barátaim és egyedül vagyok. Mert egyedül voltam, hiszen az idősebb fiúk elvoltak egymással, én meg csak az otthoni szerelmemmel szerettem volna beszélgetni. Ültem a szobában, és arra gondoltam, hogy mindenféleképpen itt kell maradnom, mert az Úr ezt szeretné. Maradtam, még „szenvedtem egy kicsit”, de karácsony után kinyílt az élet előttem. A nyelvtudásom fejlődött a személyiségemmel együtt, míg a közös Bibliaórák alkalmával a hitemet is próbáltam megtalálni.

Amikor manapság erről az évről kérdeznek, vagy csak egyszerűen rá gondolok, olyan érzést kelt bennem az egész, mintha csak álmodtam volna az egészet. Ha nem lennék házas, tuti újraélném körülbelül szászezerzer az egészet. Az is óriási igazság volt Emese és Józsi részéről, amikor felkészítettek minket, hogy: „aki egyszer önkéntes lesz, az örökké az is marad”. A kiválasztó és felkészítő hétvégék varázsa, az egész légkör és hangulat, „másik bolygóra” viszi az embert. Az ott tapasztalt lelki erők, a beszélgetések, a közös dicsőítések, a találkozás öröme egy régi baráttal, akit már a testvérednek tekintesz. Mind-mind olyan dolgok, amik szükségesek a lélekben való feltöltődéshez, ahhoz, hogy tovább tudd vinni a „szürke” hétköznapokat. Úgy érzem, hogy az én önkéntes évem még nem ért véget, hiszen minden nap egy új lehetőség arra, hogy valaki önkéntes tevékenységet végezzen.