ÖDE – Önkéntes Diakóniai Év Programiroda | A nagy kaland – Interjú Molnár Alinkával
2911
single,single-post,postid-2911,single-format-standard,ajax_leftright,page_not_loaded,boxed

A nagy kaland – Interjú Molnár Alinkával

 
önkéntesség Angliában beszámoló

A nagy kaland – Interjú Molnár Alinkával

Írta: ÖDE / Beszámolók, Híreink 12 Júl 2012

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett német- számítástechnika szakon, jelenleg az IT Services Hungary Kft-nél dolgozik műszaki szakemberként. A boldogságtól sugárzó fiatal lány fülig érő szájjal mesél 2008-as évéről, diakóniai szolgálatáról.

Közel egy évet töltöttél Angliában diakóniai szolgálaton. Hogyan kerültél a világnak erre a részére?

Molnár Alinka önkéntes beszámolójaMiskolcon a Lévay József Református Gimnáziumban tanultam és sokszor megakadt a szemem az ÖDE (Önkéntes Diakóniai ÉV) hirdető plakátjain. Az érettségi befejeztével már nem volt kérdés, jelentkezem-e. Szerencsére a családom is mellettem állt és örültek, hogy bátor vagyok, ugyanis az angol nyelvtudásom igencsak csekély volt. Az akaratom és elszántságom azonban annál nagyobb. Londonban, a Spitalfields Crypt Trust nevű szervezetnél töltöttem a diakóniai évemet, ami meghatározó élmény volt számomra. A lelkiekben való fejlődés mellett személyiségem is sokat alakult, csiszolódott, a nyelvtudásomról nem is beszélve. Mai napig úgy érzem, egy remek döntés volt.

Milyen feladatokat láttál el a szolgálat keretein belül?

Egy nagyon jó, befogadó, összeszokott csapatba, szervezetbe kerültem. A Supervisorom, Katie Taylor nagyon segítőkész és naprakész volt. Egy ilyen csapatban csak fejlődhet az ember. Ez az alapítvány Second Hand Shopok bevételei segítségével tartotta fenn magát, ahol diakónus társaimmal eladói munkakört töltöttünk be illetve egyéb bolti feladatokat is elvégeztünk. Az alapítvány fő feladata az Acorn Houseban valósult meg, ahol bentlakásos formában szoktatták le az alkoholistákat. A mi szolgálatunk az emberekkel történő beszélgetésben, kapcsolatteremtésben állt. Mivel naponta találkoztunk velük, nagyon örültem neki, hogy életük része lehetek. Ezen kívül működött még egy központ, ahol a már szenvedélyüknek (drog, alkohol) nem hódoló emberek fejlődhettek, tanulhattak, választhattak számítástechnika, nyelvek, barkácsolás, kertészet és még sok más óra közül, hogy tevékenyen tölthessék napjaikat. Természetesen az alapítvány adminisztrációs feladataiban is aktívan részt vehettünk, már az első perctől bevontak minden lehetséges munkába. Visszatekintve bátran mondhatom, hogy egy kivételesen szép év volt, nagy szeretettel gondolok rá vissza. Sok diakónus társammal mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Mi a legkedvesebb emléked?

Van egy történet, amit mindenkinek elmesélek, mert mindmáig szívet melengető. Pár hónapja dolgoztam az alapítványnál és épp az Acorn Houseban készítettük az ebédet, mikor megérkezett egy új lakó, Patrick. Látszott, hogy az utcáról került be, piszkos volt, rendezetlen ruházattal. Csak annyit beszélt, amennyit nagyon szükséges volt. A hetek múltak, és végül ő is megnyílt lakótársainak és diakónus társaimnak is. Egyik nap a közösségi teremben ücsörögve elmesélte, hogy van egy fia, akit már rég nem látott. A kapcsolatuk az alkohol miatt szakadt meg. Igyekezett visszatartani a könnyeit, elcsuklott a szava. Mi sem tudtunk mit mondani abban a másodpercben. Diakónus társam, Franzi, azonban hirtelen felállt és elkezdett facebookozni, ami valljuk be elég különös reakció egy ilyen történet után. Majd odafordult hozzánk és megkérdezte, hogy hívják a fiát. Tíz perc múlva Patrick már facebookozott és két év múlva tisztán, alkohol nélkül élvezhette az életet fiával, és mint később kiderült unokájával is. Regénybe illő, igaz?

Mivel lettél több a szolgálattal töltött hónapok során?

Rengeteg élményt, jó barátot és kapcsolatokat adott a kinn töltött év. Sokkal jobban tudok konfliktusokat kezelni és megoldani, mint azelőtt. Bizonyos esetekben toleránsabb vagyok, mint voltam, hamarabb átlátom mások szemszögéből is a történteket. Más kultúrákkal szemben is nyitottabb és elfogadóbb vagyok.

Ehhez a szolgálathoz elengedhetetlen hívő lelkület.

Igen, amikor kimentem nagyon izgultam, hogyan fogok tudni helytállni. Az idő múlásával azonban egyre biztosabb voltam abban, hogy a számomra legmegfelelőbb helyre kerültem, ahol a hitem tovább erősödhetett.

Ha újból lenne rá lehetőséged, vállalnál hasonló szolgálatot?

Nagyon szívesen vállalnék, mert ha annyi tapasztalattal gazdagodnék, mint a 2008-as évben, nagyon hálás lennék. Elgondolkoztam azon is, hogyan tudnék hivatalosan is másokon segíteni, de a Gondviselés más utat szánt nekem. Ezúton is szeretném megköszönni az ÖDE munkáját, amit értünk, a volt diakónusok és a leendő önkéntesek ügyében tesz. Aki még nem volt kint, nem is tudja mekkora kaland vár rá!

 

Írta: Szoták Orsolya
Forrás: diakonia.reformatus.hu

Oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterEmail this to someone